Világhyné Kelemen Andrea asszisztens (Pápa XI. felnőtt háziorvosi körzet)

1990 - ben érettségiztem Pápán, a Petőfi Sándor Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában.

Még ugyanebben az évben elhelyezkedtem a Gróf Esterházy Kórház Belgyógyászati Osztályán, ahol hét évig dolgoztam. Rendkívül mozgalmas, aktív és sokrétű munka jellemezte az osztály életét, ez szakmailag sokat segített. Mai napig az itt megszerzett tudásból töltekezem.

1995-ben felnőtt szakápolói végzettséggel a Coronaria Örzőbe kerültem, ahol 1997-ig, nagyobbik fiam születéséig dolgoztam.

2000-ben, kisebbik fiam születésével egyidőben, önerőből elvégeztem a körzeti - közösségi szakápolói iskolát Veszprémben.

2002 - től, a mai napig megszakítás nélkül a pápai XI. számú felnőtt háziorvosi praxisban dolgozom.

Közben 2008. és 2015. között hospice szakápolóként, másodállásban a Fehér Galamb Hospice Alapítványban tevékenykedtem. Itt vált bizonyossá számomra, hogy a beteg pszichés vezetése, az empátia legalább olyan fontos, mint  a gyógyszeres kezelés .
A körzetünkben lévő betegekkel jó kapcsolatot ápolunk, igazi közösség alakult ki. Betegcentrikus és holisztikus szemléletet képviselek a munkám során.

 
Üdv. Andrea

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.